Pedig mosolyogni tudni kell

Verának egy pillanatra eszébe jut a régi élete, ami alig két hónappal ezelőtt volt, még szinte a tegnap, és most semmi sem igaz és érthető belőle, és bár úgy érzi, mindjárt elröpül a boldogságtól, azért közben beszivárog a gyomrába a szomorú-izgulás, mert ebben az egészben itt semmi sem szabályos, és akkor biztosan vége lesz, mindenestül.

Read More

A régi napok meg akarják mutatni magukat.

A kékfestős leányok az áztató felől biztatták a legényeket. Ha nem mászott senki, nevettek, daloltak, mintha lánynak lenni a legszebb dolog lenne a világon.

A hatvanas években Magyarországon, a Sáraságban, brutálisan meggyilkolnak két fiatal lányt. A harmadik áldozat túléli a támadást, de még a hatóságok megérkezése előtt eltűnik.  Grecsó Krisztián legújabb regénye (?), a Jelmezbál, e rejtélyes bűnesettel indul, melynek szemtanúi és túlélői kívülállókként napjaink Budapestjén élik magányos és szegényes életük.

A regény egyik jellegzetessége, hogy a fejezetek más-más nézőpontban és időben beszélik el az eseményeket, látszólag különálló történetekként. (A Jelmezbál akár novelláskötetként is olvasható.) Ennek ellenére szorosan összefüggnek, de az olvasó feladatává válik, hogy egészt alkosson belőlük. A töredékesség célja, hogy a családi viszonyokat úgy mutassa be, hogy minden történet egy-egy gyermek, szülő, nagyszülő nézőpontját tükrözze. A szövegeket egységessé a család intézménye teszi.

Ahogy a szerző korábbi munkáiban is (Mellettem elférsz, Megyek utánad), az alapkonfliktust - habár nagyon erős a krimi hatása is - a generációk közötti szakadék és  a város-falu ellentét adja. A Jelmezbálban olyan szereplőket ismerünk meg, akik vidékről elköltözve, a családi köteléket hátrahagyva, a városban próbálnak meg boldogulni. Grecsó olyan emberi kapcsolatokat ábrázol, melyek a generációk egymás mellett élését, illetve nem élését példázzák, bemutatva azt, hogyan távolodunk el szüleinktől, nagyszüleinktől, hogyan vesszük semmibe családi hagyományainkat, gyökereinket.

A regény fontos motívuma a hazatalálás, de a nők/ a női alakok is jelentős szerepet kapnak a műben: ők görgetik előre a cselekményt, "körülöttük forog a világ". Anyák, lányok, unokák életein és tragédián keresztül ismerjük meg a történeteket, ők viszik magukon/magukkal a családi sorsokat.

Jelmezbál egy olyan világot ábrázol, melyben a szereplők álarcot húzva, egy másfajta, tehermentesítettnek gondolt életet kezdenek élni. Titkok látnak napvilágot, s a regény végére már nem is a krimiszál kibogozása a legfontosabb az olvasó számára, hanem az, hogy hogyan tudják a szereplők saját sorsaikat egy maszk mögött is megőrizni, egyáltalán mennyire saját az a sors, melyet így választottak maguknak.

Lágy dunai szél lebegteti a Lehel piac utcafrontján, a Nemzeti Dohánybolt előtt a muskátlit. A virágállvány sudár, piros vasrúdját egy foltozott kabátos, zsíros hajú alak vizeli le éppen, (…)

 

Harminckét évig nem történik semmi, Lilivel és Daruval együtt. Szerencsére marad valami. Az első külön-külön.

Grecsó Krisztián: Megyek utánad, Magvető, 2014

Hogy lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek?

  Valóban a kapcsolataink határoznak meg minket? Egy-egy szerelmi viszony fontos állomás lehet egy életben, de ha mindet megismerjük, megismerjük magunkat is? Grecsó Krisztián legújabb regényének főhősének, Darunak az életét fenekestül felforgatják a lányok. A Megyek utánad cselekménye a magányból indul, Daru kirekesztettnek érzi magát, el akarja hagyni a Viharsarkot, tovább akar lépni, ki akar törni. Ám akkor jön Lili, Eszter, Petra, Sára, Adél, Gréta és Juli, aki marad is.

Darut kamaszként ismerjük meg, s jellemző rá minden tulajdonság, hangulat, ami kortársaira: egyedül érzi magát, már-már depressziós. A lányok segítenek neki, velük jó, nélkülük céltalanság és létbizonytalanság van. Daru felnőtté válásának folyamatát, élettapasztalatainak megszerzését nagyban befolyásolják a lányok. Kicsit úgy érezzük, mintha miattuk változna, de ugyanakkor mégsem, hisz Daru mindvégig ugyanaz a Daru marad.

viszi a vér a keserűséget, a honvágyat, a féltékenységet

Meglehet a regény néhol igen kegyetlen, az olvasó úgy érezheti, hogy sem ő, sem Daru nem képes ennyi rosszat elviselni. Grecsó viszont kárpótol minket stílusával, a csodálatos képek használatával, gyakori nála, hogy a főhős érzelmeit párhuzamba állítja a környezeti változásokkal, a szoba hangulatával, a természeti képekkel, esetleg az időjárással.

Sára nem fogja a kezét, mennek szótlanul egymás mellett. Félelmetesen hideg van. Daru érzi, hogy lélegzik az utca. Mozog a kő a lába alatt, emelkedik, enged. Elállt az eső.

A szerzőről

Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron. A Viharsarok több városában élt, most újlipótvárosi lakos. Volt elsőáldozó, néptáncos, őrsvezető, garázsrocker, kollégista.  Most író, költő, az Élet és Irodalom munkatársa. Fontosabb munkái: Vízjelek a honvágyról (versek, 1996), Angyalkacsinálás (versek, 1999), Pletykaanyu (elbeszélések, 2001), Caspar Hauser (versek, 2001), Isten hozott (regény, 2005), Tánciskola (regény, 2008), Cigányok (dráma, 2010), Mellettem elférsz (regény, 2011).