Feketeség és barbárság
El akartam rabolni az olvasót, kegyetlenül belehajítani egy idegen környezetbe, első lépésként ahhoz, hogy osztozzanak a könyv lakóinak életében - mint ahogy az embereket is egyik helyről a másikra hajították, bármelyik helyről bármelyik másikra, minden felkészítés vagy oltalom nélkül.
(Toni Morrison)
Az idegenség, a másság kérdése ősidők óta foglalkoztatta a civilizált népeket. A gyarmatosításokat követően, a négerek Európában való megjelenésével pedig hangsúlyossá, társadalmi kérdéssé vált. A fekete test az európaiak szemében egyszerre jelentette a leigázott, alsóbbrendű népet, az egzotikumot, a szenzációt, a borzalmat és a barbárságot.
Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is probléma vagy, ha te vagy a megoldás.
(Toni Morrison: A kedves)
Míg az európai modern városokban, egy-egy fekete bőrű feltűnése okozott megrökönyödést, addig az Egyesült Államokban tömegesen rabszolgásították a négereket. Embertelen körülmények között tartva adták-vették őket, felszabadulni csak nagyon kevesen tudtak.
Toni Morrison, Nobel-díjas írónő, A kedves című regénye a néger nők és férfiak elnyomását, testi-lelki megalázását mutatja be. A cselekmény már abban az időben játszódik, amikor a déli államok rabszolgatartása enyhül, mégis állatokként tartják őket. Lehetséges az átjárás - a szabadulás - a két világ közt, ám amíg a rabszolgatartók könnyen átlépik ezeket a földrajzi és morális határokat, addig a feketék csak szökéssel vagy embertelen munkával képesek felszabadulni.
A regény alapgondolatául Margaret Garner, egy rabszolganő története szolgált: Garner az 1850-es években, hogy megóvja gyermekeit a rabszolgaságtól, meggyilkolta őket.
S miközben ő játszott, vele is játszottak.
A teste játékszer volt ekkor: mindenki kötelességének érezte, hogy ha csak teheti, játsszon vele. Nem volt olyan ember a palotában, aki ne csavarta volna meg a fülét, ne húzta volna meg az orrát, ne csípett volna bele, vagy ne csiklandozta volna meg, ha elment mellette.
(Péterfy Gergely: Kitömött barbár)
Szintén valós eseményeken alapul Péterfy Gergely Kitömött barbár című sikerkönyve. A regény Angelo Soliman és Kazinczy Ferenc barátságát mutatja be, az elbeszélő pedig nem más, mint Kazinczy özvegye, Török Sophie. A kolerában megbetegedett és haláltusáját vívó Kazinczy elmeséli a Bécsbe került, kalandos életet élő, szabadkőműves fekete herceg történetét. Kazinczy halálát követően az özvegy ellátogat a bécsi Természettudományi Múzeumba, hogy szembe nézzen Soliman kitömött, preparált testével.
A regény a barbárság kérdését járja körül, párhuzamot vonva Angelo feltűnést keltő külsejével és Kazinczy barbár magyarságával. Mindketten idegenek saját környezetükben: Solimant senki nem tekinti egyenrangúnak, tárgyként, szolgaként kezelik, Ferenc pedig a rendszer ellensége, a börtönviselt királytagadó.
Angelo Soliman teste pont olyan időtlennek tűnt, mint a tárlókban sorakozó szürke meteoritok, mamutcsontok, óriáscsigák és az üvegszemükkel bambán álldogáló, kitömött egzotikus állatok, amelyek néma nyájként betöltötték a polcsorok közötti teret.
A preparátum strucctoll ágyékkötőben, fején strucctoll koronával állt, jobb lábával előre lépve, bal kezében lándzsával.
(Péterfy Gergely: Kitömött barbár)
Mindkét mű a kitaszítottságot helyezi középpontba, nem csak társadalmi, de morális és reprezentációs problémákat is felmutatva: Angelo teste kitömve, hasonlóan a mellette lévő teve testéhez, a Természettudományi Múzeum tárgya.
Főhőseink menekülnének a feketeségből és a szolgaságból, Angelo a műveltségével próbál kitűnni, Sethe, Morrison főszereplője, pedig szökni kényszerül rabszolgatartóitól. Soliman egy időre "felszabadul", bekerül a szabadkőművesek közé, egyenrangúvá válik velük. Sethe ugyanakkor nem szabadul szellemeitől, Kedves megjelenésével újra szolgasorba kényszerül.