Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

1961. július 2-án hunyt el Ernest Hemingway. 

Az író, újságíró, haditudósító, novellista 1899. július 21-én, a Chicago melletti Oak Parkban született, kalandozó orvos apa és művészetkedvelő anya gyermekeként. A jómódú polgárcsaládban protestáns erkölcsök uralkodtak, s a szülők azt sem nézték jó szemmel, hogy fiúk az egyetem helyett, Kansas City vezető lapjánál a Star-nál helyezkedett el riporterként, sőt az édesapa tiltásának ellenére, Hemingway önként jelentkezett katonának az első világháború kirobbanásakor.

Gyenge szeme miatt azonban csak mentősofőrként alkalmazták az olasz fronton. Egy sebesülést követően beleszeretett ápolónőjébe, s ezt a románcot jeleníti meg a Búcsú a fegyverektől című regényében. Kétségtelen, hogy legismertebb műveit maga a háború, a háborúban szerzett tapasztalatok ihletik, de későbbi haditudósításai is rendkívüliek.
A világégés végével visszatér az Egyesült Államokba, később pedig a Toronto Star újságírója lesz, s Franciaországba küldik.

Párizsból az 1921-es görög-török forradalomról küld tudósításokat, ám a francia főváros nem csak ezért jelentős életében: első regénye, mely a Fiesta | A nap is felkel címet kapja, szintén itt kerül kiadásra. A könyv az 1920-as és 30-as évek Párizsba önkéntes száműzetésbe vonult amerikai írók és költők, az elveszett nemzedék céltalan, háború utáni életét mutatja be. Hemingway csatlakozott a párizsi modern irodalmi mozgalomhoz, s szoros barátságot kötött Fitzgerald-dal és Ezra Pound-dal.

A fiesta valóban megkezdődött. Egy hétig tartott éjjel-nappal. Egy hétig tartott a tánc, az ivás, az ordítozás. Ami e héten történt, csak a fiesta alatt történhetett meg. Végül már minden teljesen valószínűtlennek hatott, s úgy tetszett, semminek sem lehet semmilyen

1937-től szintén haditudósítóként dolgozott Spanyolországban, ahol a polgárháborúról küldött beszámolókat, sőt még egy színdarabot is írt a megszállt Madridról. A spanyol helyzet inspirálta az Akiért a harang szól regényét, mely egy amerikai önkéntes katona három napját beszéli el. A művet az elnyomás elleni harc szimbólumának is tartják.

Mert ebben a pillanatban megpillantotta az alacsony testű szörnyeteget lapos, zöld, szürkésbarna foltos tornyával s előremeredő gépfegyvercsövével, amint a napfényben lassan előrebukkan a kanyarodó mögött. Tüzelt s hallotta, amint a golyói koppannak az acéllemezeken. A kicsiny könnyű tank hirtelen visszahúzódott a sziklafal mögé.

1941-ben az Egyesült Államok hadba lépése után Hemingway egy ideig a tengerészeti hadviselésben vett részt: saját halászhajójával vadászott német tengeralattjárókra, de a normanidia partraszállásnál is jelen volt, az amerikaiakkal lépte át a csatornát, Párizs felszabadításakor pedig maga is harcolt. A spanyol polgárháborúban ismerkedett meg Robert Capa-val, aki mentoraként és apjaként tisztelte.

A világháború után Kubában telepedett le, ahol közel 21 évet töltött. Itt írta a kevésbé sikeres regényét A folyón át a fák közé-t, de szintén itt született meg Az öreg halász és a tenger. Az idős kubai halász története 1953-ban Pulitzer díjat nyert, majd 1954-ben irodalmi Nobel-díjat.  Hemingway-t évekig kezelték súlyos depressziója miatt, ám 1961-ben öngyilkosságot követett el.