ajándék, mellyel meglepem…

Az idei karácsony sajnos friss bejegyzés nélkül telt el, szinte csak verseket posztoltam. Most viszont úgy gondoltam, ha már ilyen jeles nap a mai, születésnapom alkalmából készítek egy köszöntést. Mi más lehetne terítéken, mint a legismertebb születésnapi vers, amelyből szinte minden magyar ember idézni tud, József Attila Születésnapomra című alkotása (Itt elolvasható). Mégsem szerettem volna csupán a verset, esetleg egy elemzését közzétenni, így két, számomra igen kedves kortárs költő, Varró Dániel és Tóth Krisztina parafázisának, reflektálásainak összehasonlítását készítettem el.

Varró Dániel Harminckét éves múltam és Tóth Krisztina Porhó című verseit választottam. Habár mindkét költőnek több átirata is készült József Attila költeményéből, ez a kettő talán könnyebben értelmezhető a befogadók számára.
Mindhárom mű egyfajta létösszegzés, a születésnapos költő  - természetesen a 32 éves - a múlt felé fordul, hogy sorra vegye, mi az amit eddig elért az életében, mi az ami hiányzik, mire büszke. A két kortárs vers közös vonása, hogy mindketten meglepetten veszik tudomásul életük éveinek növekedését, szinte váratlanul éri őket az évforduló újabb pillanata (“Csak ámulok, hogy jé, nekem/ félig lefolyt az életem”; “De ért már más is, mint e sokk”).
Egyfajta leltárként is tekinthetnénk a verseket – gondoljunk csak Kosztolányi Dezső Van már kenyerem, borom is van kezdetű művére. Kosztolányihoz hasonlóan mindkét versben megjelenik a család, a gyermek, mint a leltár egyik fontos alkotóeleme. De nem csak feltűnik, hanem humoros, kedveskedő szövegkörnyezetben helyezik el mindketten. (“Van már nejem, van kisfiam,/ s jut asztalomra kifli, jam”; “sőt, egy bocsom is van (de szép!),/ beszélni is kezd majd ez év/ telén”) Nem csak a családot, de a költészetet is mindketten ugyanolyan fontosnak.
A versek hiába összegeznek, mindkettő bizonytalan a leltárkészítésben: vajon érdemes e mindezt számba venni, megemlékezni róla? Mindketten kérdésekkel fejezik ki határozatlanságukat. (“létösszegeznem illenék/ emitt./ De mit?”; “egyszercsak majd megérkezem/ s ittlétemet/ átlátom ott ?!”)

A két vers azonban ellenkező időszemléletet mutat: míg Varró a múltba, Tóth a jövő felé kacsintgat. (“Hogy jaj, a múlt pár passzusát/ nem költhetem már basszus át, /alap/
a lap,”; “mélyén mi ülepszik, mi lesz,/ így fog eltelni, élni ez?”).
Nagyon fontos és szemléltethető különbség a költemények között, hogy míg az Önfelköszöntő költemény (Varró Dániel verse) leltározása konkrét, megfogható tárgyakat, tulajdonokat vesz latba, addig Tóth Krisztina az elvont dolgok irányába fordul el, a gyermekén kívül például a költészetét tartja eredménynek. (“hová gomolygott nyomtalan,/ és ugyan hol, ha nyoma van,/ szivek,/ szavak”).
Az művek ellentétei közül még kiemelendő a versek formája és ritmusa: habár mindkettő a József Attila-féle formát követi, tehát a versszak utolsó két szavát helyezi rímpárba, Varró Dani költeménye sokkal inkább követi az eredetit, míg Tóth Krisztina meg-megtöri a ritmust és a versszakok utolsó szavai a következő sorok kezdőszavaivá válnak.

Természetesen nem csak e két költő készített reflektálást. Ha valaki kedvet kapott, hogy többet is elolvasson, annak ajánlom Lackfi János Születésnapotokra, Kovács András Ferenc Bírálóimhoz. Születésnapomra. Plágium!, valamint Szőcs Géza Születésnapomra című verseket.

vannak dolgok, amiket nem szabad az életben látni

Tóth Krisztina: Pixel, Magvető 2011

Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és a jelen szétfeslő rétegeit. És miden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna.

Legtöbbünknek a pixelekről a képpontok jutnak eszébe, azok, melyeket egy-egy képet alkotva, felnagyítva apró, homályos négyzetekként láthatunk. Tóth Krisztina kötete is pixelekből épült, jelentéktelennek tűnő, mégis sorsfordító élettörténetekből. Pixelekként foghatjuk fel a fejezeteket, de akár a szereplőket, vagy a történéseket is. Majd ahogy a felnagyított kép pixelei kirajzolódnak, úgy tűnik fel az olvasás folyamán, hogy ezek az apró képek, a kiragadott élethelyzetek egy hálózatot, egy nagyobb képet, egy kerek történetet alkotnak.

A pixeleket viszont egy teljes képként is nézhetjük, egy kép, mely, mint egy fotós, kiemel a történetből vagy a szereplők életéből egy helyzetet, megjeleníti a megállított időt, majd ezt is további pixelekre bontja.
Ezeket a (fény)képeket olvassuk, ezeket a véletlenszerűen megválasztott pillanatokat. Az írónő olyan hétköznapi környezetben és normák között láttatja szereplőit, melyekről igen ritkán esik szó a könyvekben. Hétköznapi, bármelyikünket érintő problémákat dolgoz fel, melyekkel a rohanó világban alig szembesülünk.

A szereplők súlyos gondokkal küzdenek, mindannyiuk élete küszködéssel telik, van aki feloldozást nyer, viszont akad olyan is, aki megreked az időben. Észrevehető, hogy bármennyire is hétköznapiak az események, a háttérben mindig a váratlan motoszkál, és néha olyan kiszámíthatatlan a cselekmény, mint maga az élet. A pixelek nem csupán együtt alkotnak egységet, hanem külön külön is: mindegyik kiragadott képnek saját története van, mely az adott fejezettel indul és még a következő előtt lezáródik.

A fejezetek a test különböző részeinek nevét kapták címként, szerveket és végtagokat. Minden egyes történet középpontjában egy testrész áll. Így nem csak a pixelek állnak  össze, hanem a fejezetek is, hisz a kötet egy - női és férfi - emberi test alakját ölti magára.

A kötet olvasásakor számomra a leginkább szembetűnő a narrátor ridegsége, kívülállóssága volt, még akkor is, ha sokszor kiszól, megszólítja az olvasót. Egy, a történeteket elmesélő elbeszélővel találjuk magunkat szemben, akinek hitelességében nem feltétlenül bízhatunk meg. Erős naturalista képeket használ, a cselekményt pedig nem szépíti.

Tóth Krisztina első kötete 1989-ben jelent meg Őszi kabátlobogás címmel. Hat évvel később jelent meg A beszélgetés fonala című kötete, majd a Párizsban töltött évei után, 1996-ban megjelent a Látogatás kötet, mely kortárs francia költészeti antológia. A Radnóti Miklós emlékérem mellett, Graves-díjat, Déry Tibor jutalmat és többek között József Attila-díjat is kapott. 2001-ben jelent meg válogatott verseit tartalmazó Porhó kötet, 2003-ban pedig a kisgyermekeknek szánt, Londoni mackók címet viselő verseskötete. Legújabb regénye, az Akvárium 2013-ban jelent meg.

forrás: tothkrisztina.hu