Íróportré Kaffka Margitról

Láttam őt vitában lázban-tűzben, láttam fölényes gúnyorosságúnak, láttam marónak, láttam készakartan és kajánul elfogultságokhoz ragaszkodni, láttam saját nagyszerű sziporkázásán ámulónak és ujjongónak, láttam makacsul, hidegen küzdeni és éppígy meggondolatlan vaksággal, csak egyet nem láttam! Azt, hogy Kaffka Margit közönyös maradt volna, vagy únottságból, vagy okosságból kitért volna a legbanálisabb, legelcsépeltebb vita-alkalom elől és ne talált volna rögtön tíz új és különös szemszöget, amikbe bele lehet helyezkedni a kérdésnél. (Tersánszky J. Jenő)

Már gyermekkorában is lázadó természetű, poétai álmokat dédelgető lány  Az szatmári irgalmasnővérek zárdájában elemi iskolai tanítónőnek tanul, egy évet pedig Miskolcon tanít, ahol nehezen viseli a kisvárosi, fojtogató légkört. Irodalmat és gazdaságtant oktat, megjelennek első írásai, és ebben az időszakban kezdődik a Nyugattal való szoros és folyamatos kapcsolata. Az első számban, mely 1908-ban jelenik meg, Kosztolányi Dezső Négy fal között című kötetének bírálatával szerepel. Első  házassága boldogtalan, harmóniától mentes és hamar tönkremegy, férjétől, Fröhlich Brúnótól, néhány év után elválik. 1914-ben megy újra férjhez, Bauer Ervinhez, ám boldogságukat az első világháború szakítja meg, férjét behívják katonának. Hétköznapjai szorongással és idegességgel telnek. Életét 1918-ban a spanyol nátha elleni küzdelemben veszti, kisfiával együtt.

Örüljünk Kaffka Margitnak, mert ő feminizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író, akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. Erős ember, művész, kinek jó és biztos sorsa van s minden kritikák se tarthatnák vissza az életében adva-adott, kijelölt útjában, mely minden lendületében az övé. (Ady Endre)

A századelőn a társadalmi figyelem egyértelműen a nőkre fókuszál. A nőkérdés egyaránt megjelenik a kulturális és politikai színtereken. Elindul az emancipáció, feminista mozgalmak ütik fel a fejüket, nők is továbbtanulhatnak a felsőoktatásban. Ezzel párhuzamosan pedig létjogosultságot kapnak a női szerzők is, akik által irodalmi ábrázolást nyernek a polgári társadalom női problémái. Fontos megjegyeznünk, hogy az irodalomtörténeti kánonban sokáig egyedül Kaffka Margit képviselte a női szerzőket.

Kaffka Margit életműve lenyomata kora gondolkodásmódjának és problémáinak, az újat akarás és a nosztalgia iránti vágyakozás kettőssége jellemzi. Művein az emberi nyugtalanság motívumai is megjelennek, de jelen van a csalódás, a kiábrándultság, a tépelődés, illetve a menekülés mozzanata a valós világtól az illúziókba és az álmokba. Alkotásaiban nagy szerepet kapnak a női lét problémái: győztes asszonyt sosem látunk, csak a válságba sodort modern nőt, aki elvesztette korábbi létbiztonságát, és ingatag talajra lépett.

Viszont vannak női munkák! Vannak olyan elvégezni valók, amelyeket férfi tízszeres munkaerővel, sőt semmi munkaerővel sem tud úgy megcsinálni, mint egy asszony. És a Kaffka Margit regénye után látom csak, hogy az írás: az életnek írásban kiélése éppen úgy lehet asszonyi lehetőség, mint férfiúi. A magyar társadalomnak azt a rétegét, amelyet Kaffka Margit írásban ád: soha senki így nem adta, nem is adhatta. Sőt az emberéletnek ennél különb, asszonyszemmel látott, asszonyélettel átélt, asszonytehetségen átfőzött extraktumát sem adhatták sokan: ez a regény, egy igazi írói tehetségnek szerencsés és boldog kiáradása. (Móricz Zsigmond)

Novellista életműve egyik gyöngyszeme a Csöndes válságok elbeszéléskötet, mely 1909-ben született  A kötet darabjai szinte ugyanazokat a jegyeket hordozzák magukon, mégis egy színes, változatos mozaikokból álló művet tart kezében az olvasó. A bejegyzéshez a Kaland című novellát választottam, melyet itt el tudtok olvasni.

A mű címe egyaránt utalhat a pár titkos viszonyára, kalandjára, de a nyugtalanító és végzetes kimenetelű hajóútra is. A novella a római telepen játszódik, ahol Marietta, a férjes asszony és kísérője előre megbeszélt, titkos randevújukat tartják. Késő délután van, a nap lenyugvóban, az apró múzeum éppen zár. A férfi – akinek a nevét sem tudjuk meg az egész cselekmény alatt – láthatóan nagyon lelkes, szerelmes, minél több időt szeretne a nővel tölteni, asszony viszont hallgatag, már-már mozdulatlan. Együtt idézik fel a napot, amit együtt először töltöttek ezen a vidéken. Beszélgetésükből kitűnik, hogy kapcsolatuk már nem olyan, mint annak idején, talán már csak megszokásból találkozgatnak. A férfi féltékeny, a nő pedig zaklatott, ám mélyebb érzéseit nem ismerjük meg.

A mű álomszerűségét az illúziókeltés és a sejtelmesség adja, mely bizonytalanságot idéz az olvasóban és a szereplők életében egyaránt. A novellában sem a külső, sem pedig a belső történések nem kapnak fontos szerepet, ezzel szemben viszont a természet elevensége, életre kelése sokkal hangsúlyosabb. Kaffkánál a látás – nem látás problémája is erős: a nap lenyugvóban, szűrt alkonyi fény világítja meg helyszínünket, mely elmosódott alakokat és érzéseket eredményez. A pár bujkál, az asszony nem akarja, hogy bárki meglássa őket együtt. A tisztán látás pedig a novella kimenetelét is meghatározza – az asszony és a fiú is rádöbben, honnan ismerik egymást - a viszonyukat folytatók arra is ráébrednek, hogy kapcsolatuk mérföldkőhöz érkezett, nincs számukra  már több találka.

Beszéd közben gyönyörű szók, szólások, ragyogó ötletek pattannak ki Kaffka Margit tollából, nyelvének néha megragadó belső ritmikája van. A mai magyar stílus legfinomabb művészei között kell őt emlegetni; nyelvi készsége, anyagbeli bősége, ereje, egyéni zamata, az a simulékonyság, amellyel a nyelv a mondanivaló tartalmához és hangulatához alkalmazkodni tud - talán ez a legigazibb művészi vonás Kaffka Margit írásában. (Schöpflin Aladár)

(Földes Anna: Kaffka Margit; Villanyspenót; képek)

Sárszegi életképek

Hosszú volt a válás és nehéz. Sokáig nem indult a vonat. Az ilyen vicinálisok túlbuzgóak, eleinte megrémítenek, hogy mindjárt tovarobognak, és neki is zökkennek nagy dérrel-durral, de aztán a legutolsó percben mindig akad valami rettenetes baj. Éppen elég idejük maradt a búcsúzkodásra. Mindent elmondhattak, amit akartak, és ki is fogytak a szóból. Az öregek fölszárították könnyeiket, álldogáltak, szerették volna, ha vége szakad az elnyújtott jelenetnek.
– Meg ne fázz – szólt anya aggódva – ebben a pokoli melegben.
De ez nem jelentett semmit. Mindig ezt mondta az anyja: télen, tavasszal, ősszel és nyáron.
– A kulacsban ott a víz – figyelmeztette még egyszer apa. – Ne igyál hideg vizet.
– És ne egyél sárgadinnyét. Ne egyél uborkasalátát. Pacsirta, ne egyél, a világért se egyél.
A vonat rémülten füttyentett, amitől mind a hárman összerázkódtak. De még mindig nem indult.

Kosztolányi Dezső Pacsirta című regénye

Már jó ideje nem jelent meg a blogon olvasmány-beszámoló, ráadásul tegnap volt Kosztolányi születésének 130. évfordulója, így ez a mai nem csupán egy egyszerű  értekezés, hanem tisztelgés az író életműve előtt.

A regény helyszíne, Sárszeg, egy poros kis város, saját tragédiával. A település olyan, mintha megragadt volna az időben, nem fejlődne tovább, polgárai nem tudnak előrejutni, a ‘sárban’ lépkednek és képtelenek kiugrani.
Ebből a lehúzó környezetből utazik el Pacsirta a rokonaihoz egy teljes hétre. Szülei kísérik ki az állomásra, s a regény végén ugyanitt látjuk őket viszont.  Látszólag egy átlagos család áll a peronon, mégis kissé abszurdnak tűnik, hogy a szülők mennyire várják már a vonat indulását. Lányuk nélküli, “új" életük azzal kezdődik, hogy hazaérve az Apa becsavarja a villanykörtét, világosságot hozva boldogtalan, szürke otthonukba. Az elkövetkezendő napokban étterembe járnak, az Apa régóta nem látott barátaival töltik az időt, sőt még színházba is elmennek. Mindezek olyan tevékenységek és helyek, melyeket Pacsirta ellenzett volna, ők pedig, hogy megszabaduljanak a lelkiismeret furdalástól, a lányuk emlékétől is megpróbálnak megszabadulni.

A Pacsirta főszereplőire általában úgy gondolnak, mint akik képtelenek megfelelő kinyilatkozásokat tenni, mindig eltitkolnak valamit, nem tudnak jól kommunikálni. Ezzel nem teljesen értek egyet. Valóban képtelenek kommunikálni egymással, viszont a ki nem mondott szavaknak olyan erejük van, hogy mindhárman jól ismerik a másik álláspontját, szavak nélkül is értik egymás reakcióit, tetteit.

Az olvasó számára egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy a Apa és Anya tudják és szégyellik azt, hogy Pacsirta nem szép lány. Kissé önző módon nem járnak vele sehova, nem mutatkoznak hárman, félnek attól, hogy kigúnyolnák őket. Magukra vállalják a boldogtalan szülők szerepét, és csalódottan veszik tudomásul, hogy lányukat soha nem fogják feleségül venni, így Czifra Gézát, az egykori vőlégényjelöltet büntetik, őt hibáztatják.

Kosztolányi, ahogyan a többi művében, itt is képek és színek kavalkádját sorakoztatja fel: számomra az egyik legfontosabb és legnyilvánvalóbb motívum a vonat, a galamb és a kalitka volt. Pacsirta a könyv kezdetén lehetőséget kap arra, hogy elhagyja szüleit és az otthonát, ám a nagybácsiéknál sem érzi jól magát. Kénytelen visszatérni, ekkor egy galambot hoz magával díszes kalitkában.
A szerző az együttérzés és a szánalom érzéseit keveri össze olvasóiban: nehéz eldönteni, hogy ki iránt szánakozzunk és kit sajnáljunk igazán. Esetleg a szülőket, akik lányuk elutazásával visszakapták régi, önfeledt életüket, vagy Pacsirtát, a csúnyácska lányt, akinek az élete meghasonlott és örökké ebben a helyzetben kell élnie?

Semmit sem csinálnánk. Mindent megtettünk.
Mindent megtettünk, gondolta az asszony, mindent, ami embertől telt, mindent elszenvedtünk.

Kosztolányi Dezső

Költő, író, műfordító, hírlapíró.

Alapvetően lírai alkatú, stílusú. Költészete egységbe foglalja a kor számos gondolati formáját (dekadencia, halálkultusz) és stílusirányát (impresszionizmus, szecesszió). Kiemelkedik A szegény kisgyermek panaszai (1910) versciklusa, valamint életművének lezárásaként a Számadás (1935) kötete. Hírlapírói tevékenységén túl a XX. századi széppróza egyik meghatározó alakja. Művészetének esztétikai vonása a lázadás (Édes Anna, 1926-os regénye), a játék (Esti Kornél-novellák, 1933), a lélektaniság (Nero, a véres költő, regény, 1922), a képiség. Az árulás társadalmi mondanivalóját kifejtő Nero után számos remekművet ír, így az Aranysárkány (1925) vagy a Pacsirta (1924) regényeit.

forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/index2.htm