Marcel Proust és Én

…avagy egy hónapom az eltűnt idő nyomában

Marcel Proust furcsa életét kevesen ismerik. Gazdag családban nőtt fel, mondhatnánk, elkényeztetett gyermekként. Apja és nagybátyja halála után hatalmas vagyont örököl, utolsó 8-10 évét viszont a regényírásnak szenteli. Furcsa idegbetegsége miatt nem hagyja el otthonát, szobája falait parafával vonja be, zavarja mindenfajta zaj. Általában éjszaka ír, délben kel. A regényciklus első kötete, a Swann, 1913-ban jelenik meg, amelyet saját költségén ad ki. Négy kötet kiadását tervezi, mégis hét lesz belőle.

A ciklust halála zárja le véletlenszerűen, ugyanakkor a mű kompozíciója olyan összetett, hogy nem nevezhetjük töredéknek, egyszerre érvényesül nyitottsága és zártsága.
A regény leírása nehezen megvalósítható. Proust olyan narrátor, aki tanúként részese az elbeszélt történetnek, mégsem mindentudó, mert amit mond, nem teljesen megbízható. Ezt az elbeszélési módot korábban Henry James, amerikai író alkalmazta, de szintén hatással van még rá Balzac Emberi színjáték című műve.

a megdöbbenés és a rémület hirtelen rámtörő érzésével pillantottam meg Párizs fölött a koraérett teliholdat, mint egy lejárt óra számlapját, melynek láttán azt hisszük, hogy elkéstünk.

A regény világában a narrátort azonosítjuk Marcellel. Viszont nincs folytonosság: szerzői személyiség, ami kibontható a műből, nem azonos az életrajzi személyiséggel. Az elbeszélőt csak feltételesen nevezi el Marcelnek, akkor, amikor Albertine álmából felkelve megszólítja azt.

Az általam olvasott A fogoly lány, a ciklus ötödik kötete. Központi témája az elbeszélő Albertine-hez, a szeretőjéhez való viszonya. Vajon szereti e Albertine? Ő maga viszont szereti? Vajon a lány hűséges-e hozzá? Vonzódik-e saját neméhez? A könyv során sokszor gondolhatnánk, hogy Albertine valóban hűtlen, de mivel soha nem kapják rajta, ez a ciklus során egyszer sem derül ki, és Marcel sem fogja soha megtudni.

Nagyon fontos e regényben a szerelem alakzata. Mivel Marcel nem tanúja minden eseménynek, meg kell tanulnia kiismerni szerelmét, meg kell tanulnia őt olvasni. Viszont tudjuk, hogy a szerelem sokszor elvakít, így néha tévesen olvassa ezeket a jeleket. Soha nem tudja a lányt rajtakapni, mivel Albertine művészien tud hazudni. Elbeszélőnk mindvégig két feltevés között mozog: vagy elhiszi, amit Albertine mond, vagy nem. Ez a két tézis, egymásnak ellentmond, kizárja egymást.

…amikor Dosztojevszkij »festményt akar megjeleníteni«, az mindig ostobára sikeredik, és legfeljebb olyan, mint Munkácsy képein, amelyeken azt szeretné láttatni, hogyan képzeljük magunk elé a halálraítéltet abban a pillanatban, amikor… stb., a Szűzanyát abban a pillanatban, amikor…

A könyvből estélyeket, a korabeli Párizst és az arisztokrácia világát is megismerhetjük.
Jelen vannak bárók, nagyhercegnék, nagyasszonyok, zenészek, szolgák. Amikor Marcel kinéz az ablakon, az egész utcát látjuk. Néha vágyódik a “pornép” közé, néha viszont visszazárkózik az elefántcsont-toronyba, s még Albertine-t sem engedi magához közel.

A regény folyamán az elbeszélt idő lerövidül, viszont az elbeszélés ideje meghosszabbodik: néhány óra történéseit, az arisztokrata estélyeket 3-4-500 oldalon ismerteti, míg 15 év történéseit csupán 1-2 mondat során. Fontos megjegyeznünk, hogy Proust nem filozófiai nézeteit osztja meg, nem is a cselekményt írja le, hanem azt, ahogyan azokat a történéseket megélte - hasonlóan az expresszionizmushoz - ahogyan azok keresztül mentek rajta.