De tudni róla, és valóban meglátni, egészen különböző dolog volt.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem,  Magvető, Budapest, 2018

Odalent, a társasház udvarán egy szomszéd lépcsőházbeli férfi épp egy Daciát próbált elkeseredetten beindítani. Majdnem minden reggel megküzdöttek egymással, és ő majdnem mindig végignézte a viadalt ember és gép között, a konyhaablakban dohányozva. Aznap úgy tűnt, a gép áll nyerésre.

2013, nyári, forró hajnal. Lente Bálint egy darab sporttáskával indul el Debrecenbe, hogy mielőtt találkozna gyermekkori barátjával Tubával, meglátogassa édesanyját. Lente Bálint - Krusovszky regényének főszereplője - online újságíró, valahol a húszas évei végén jár. Egy hosszú, barátnőjével való veszekedés után dönt úgy, hogy elhagyja egy időre a fővárost és szülővárosába, Hajdúvágásra indul, egykori osztálytársa esküvőre.

debrecen_10560_844x380.jpg

Habár a cselekmény keretét Bálint válságidőszakának elbeszélése adja, Krusovszky az 1980-as évekbe kalauzol bennünket, mégpedig a hajdúvágási tüdőszanatórium hétköznapjaiba.  A csernobili katasztrófa épphogy megtörtént, szellőztetni sem szabad, a vastüdőkben élő betegek pedig mozdulatlanul élik eseménytelen életüket. Itt, a tüdőkórházban ismerkedünk meg a fiatal, figyelmes és tapintatos ápolóval, és annak betegével, a légzésbénult Aszalóssal. A beteg utolsó kívánságaként, az ápoló segítségével magnóra veszik emlékeinek elbeszélését, kezdve a második világháborúval egészen az 1956-os eseményekig.

– Maga sokat beszélt vele mostanában, mit gondol, mi baja? – kérdezte. 
A férfi önkéntelenül megvonta a vállát, de rögtön el is vörösödött az oda nem illő mozdulat miatt, aztán zavart hangon annyit mondott csak: 
– Nem bír levegőt venni.

2018-08-10-16-35-13-kru03.jpg

Bálint problémája -  menekülés, otthontalanság - egy egész generáció problémája, tehetetlensége pedig egy egész generáció tehetetlensége. Ám Krusovszky regénye bőven túlmutat ezek ábrázolásán.  A cselekményben fontos szerepet kap kollektív társadalmi emlékezet, a történelem hamisítása és az elhallgatás kérdésének körüljárása, kezdve az 1956-os zsidó progromtól és lincseléstől, a szoborállítási hagyományokon át, egészen a műemlékvédelemig. Mindeközben a háttérben zajlik a kortárs magyar valóság, a menekültkérdéssel és a független újságírás ellehetetlenítésével.

Amire nem került sor, amit nem vettem észre, amit túl későn tudtam meg, a maga módján semmivel sem valószerűtlenebb, és semmivel sem kevésbé az enyém, mint amiket eddig az életem részeinek hittem. Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.