Mindez valóban megtörtént, mondja, még az is megtörtént, amit csak kitaláltak

Daniel Kehlmann: Tyll, Magvető, Budapest, 2018

– Látta itt valaki a sárkányt?
– Természetesen nem. Az a sárkány, amelyet lát valaki, olyan sárkány, amelyik nem rendelkezik a legfontosabb sárkánytulajdonsággal – hogy tudniillik nem megtalálható. Éppen ezért az olyan emberek beszámolóinak, akik azt állítják, hogy sárkányt láttak, a legkevésbé sem szabad hitelt adni, mert a látható sárkányt a priori nem valódi sárkányként kell azonosítanunk.

Daniel Kehlmann legutóbbi regényének cselekménye valóság és látszat kettősével játszik. Szereplői vagy kitalált, mesebeli alakok, akik valós eseményekben jelennek meg, vagy valós személyek, akik mágikus világban élnek. A történet hátterét és keretét a harmincéves háború adja.

A regény főszereplője Tyll Ulenspiegel valós személy, aki a német folklór szerint vándorzsonglőr volt a 14. században. Kehlmann az ő mesebeli figuráját helyezi át a harmincéves háború idejére: néha udvari bolondként, néha pedig vándormutatványosként találkozunk vele. Alakja itt-ott feltűnik a különböző fejezetekben, egyszerre halott és halhatatlan, mutatványai és bölcsessége miatt mindenki felett áll, mégis esendő szereplő.

A regény elbeszélése Tyll illúziókeltő mutatványaihoz illeszkedik: sosem tudjuk pontosan hol és melyik évben járunk, oda-vissza ugrálunk az események között, a fejezetek pedig töredékesek, félbehagyottak. Habár főszereplőnk minden fejezetben felbukkan valahogy, a kisemberek nézőpontja határozza meg cselekmény elbeszélését. Ugyanakkor megjelenik a mitilogikus, német erő is: csodák, mesebeli figurák, manók, sárkányok, beszélő állatok közt találjuk szereplőinket. Kehlmann ezzel nem csak az olvasóit téveszti meg, de felülirja a regény műfaji kereiteit is, a már-már eposzi alkotást, mitikus jelentéssel ruházza fel.

Tyll Ulenspiegel megfordult felettünk, lassan és hanyag mozdulattal – nem úgy, mint aki veszélyben van, hanem úgy, mint aki kíváncsian körülnéz. Jobb lába hosszában volt a kötélen, a bal keresztben, a térde egy kicsit beroggyantva, és öklét az oldalának támasztotta. Mi pedig, akik fölfelé bámultunk, hirtelen mind megértettük, mi az, hogy könnyedség. Megértettük, milyen lehet annak az élete, aki tényleg azt csinálja, amit akar, és semmiben nem hisz, senkinek nem engedelmeskedik; megértettük, milyen lenne ilyen embernek lenni, és azt is, hogy sosem leszünk ilyen emberek.