Pedig mosolyogni tudni kell

Grecsó Krisztián: Vera, Magvető, Budapest, 2019 

Vera nem érti, mit csinál, csak rohan, mert muszáj, mert valami borzasztó erő viszi magával, és ez a rémületes lendület fontosabb mindennél, annál is, hogy fáj, annál is, hogy fázik, fél, akkor is rohanni kell, nyitott kabátban, és kiabálni.

Grecsó Krisztián ifjúsági regénye a családon belüli titkok és az elhallgatás okozta következményeket helyezi középpontjába. Cselekménye a 1980-as évek, a Kádár-kor világába kalauzol vissza minket, s ezúttal is vidéken, Szegeden játszódik.

A regény főszereplője, a negyedik osztályos kislány, Vera nyugalomban és harmóniában éli életét, édesapjával és édesanyjával. Ám amikor megjelenik Jozef, a lengyel karigazgató fia, egyik pillanatról a másikra felfordul addigi békésnek hitt élete. Verának nem csak az első szerelem élményével, de a barátság törékenységével, az elfogadás és az identitás válságának nehézségeivel is meg kell küzdenie, s választ keresve a ‘mi az igazság’ kérdésre, szándékosan eltitkolt, családi rejtélyekre bukkan.

Az író Vera nézőpontjából láttatja a történetet, ám narrációja nem mindentudó, hiszen a kislány elbeszélése csupán annyit tudat velünk amit ő is megért vagy megérthet, ezért az olvasó sem ismeri, csupán sejti az igazságot.

Grecsó írása az örökbefogadott gyermekek tragédiáját dolgozza fel: mi történik akkor, ha a családi körben mindenki tudja az igazságot, csak az örökbefogadott gyermek nem?

Verának egy pillanatra eszébe jut a régi élete, ami alig két hónappal ezelőtt volt, még szinte a tegnap, és most semmi sem igaz és érthető belőle, és bár úgy érzi, mindjárt elröpül a boldogságtól, azért közben beszivárog a gyomrába a szomorú-izgulás, mert ebben az egészben itt semmi sem szabályos, és akkor biztosan vége lesz, mindenestül.


A képek forrás itt és itt