A mesékben azt csinál az ember, amit akar, az életben meg azt, amit lehet

Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad

Ma már így látom: nem a telep beteg, nem Nápoly, hanem az egész világ, az univerzum vagy az univerzumok

Ferrante Nápolyi regényeinek harmadik részében az 1970-es évek Olaszországában találkozunk újra Lilával és Elenával. Az Aki megszökik és aki marad - az előző regényekhez hasonlóan - barátságukat és versengésüket helyezi középpontjába.

A két fiatal nőt 25 és 30 éves korukban látjuk újra: Elena regényt írt, melynek köszönhetően az egész ország megismeri a nevét, s házasodni készül, Lila pedi elköltözve férjétől, egyedül, a fiával próbál meg boldogulni, s a szalámi gyárban kezd dolgozni. Mindkettejük életében fontos szerepet kap a családallapítás és a karrier kérdése, és a telephez való viszonya: míg kezdetben mindketten megpróbálnak kitörni a nyomorúságból, egyikőjüknek sem sikerül elszakadnia attól a közegtől, ahol gyermekkorát töltötte.

A regény - a korábbi kötetekhez hasonlóan - számos szereplőt felvonultat Lila és Elena mellett. Nincsenek viszont jó és rossz alakok, az olvasó nem tud oldalt választani: mindenki hétköznapi, nagyon emberi, bárki képes velük azonosulni. Ferrante világa nagy hangsúlyt fektet a ‘70-es évek társadalmi és politikai változásainak bemutatására is: cselekményébe beleszövi a fasizmus és a szocializmus eszméinek terjedését, és a női egyenjogúság kérdését, a nők elnyomásának problémájá ist. A regény világa azonban még mindig a férfiak világa, s az a nő, aki kitörni készül legtöbb esetben a kudarccal, a boldogtalansággal és a “szégyenbélyegzéssel” találja szembe magát.

Egy olyan társadalom, amely természetesnek veszi a nők intellektuális energiájának elpazarolását csupán a családra és a háztartásra, önmaga ellensége, anélkül, hogy észrevenné.

A képek forrása